Ezek a titokzatos lények, a legenda szerint a herunoktól származnak,
de bizonyíték erre nincs. Nevüket a halványkék bőrük színéről kapták
és túlvilági szépségükről. Habár semmi közük az angyalokhoz, mégis ez
a név ragadt rájuk, pedig nem mind jószándékú, sőt...
Egy ismeretlen harcos így emlékezett vissza az első találkozásra:
"Hirtelen jelent meg a lény, és egy villámgyors mozdulattal eltörte
ellenfelem nyakát. Megijedtem, hogy velem is végez, de nem így tett.
Átlépte az elé omló testet, és továbbsétált. Megnyugodtam, és végre
volt időm alaposan szemügyre venni őt. Még sohasem láttam hozzá
hasonlót. Csak egy ágyékkötő volt rajta, semmi egyéb. Meztelen teste
halványkéken csillogott a napfényben. Szépsége leírhatatlan, mintha
egy kék angyalt láttam volna, szárnyak nélkül.
Abból az egy mozdulatból amit láttam, ahogyan kitörte az amayar nyakát,
tudtam, nem az én súlycsoportom. Egyszer sem pillantott vissza rám,
mintha észre sem vett volna. Bár sokkal inkább, csak nem tartott
tőlem. Mikor eltűnt a szemem elől, rajöttem, nem nekem akart segíteni,
és az ellenfelemmel sem volt vitája. Csak útban volt, és méltóságon
alulinak tűnhetett a lény számára, hogy kikerülje őt."